Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Kopátsy Sándor

Lindner András, Horváth Zoltán hvg360

"A reformra a nacionalisták a legveszélyesebbek" – Kopátsy Sándor emlékére

Az 1968-ban az új gazdasági mechanizmust magyarázó Dr. Agy című rajzfilm szerzője, Matolcsy György mentora a rendszerváltás küszöbén ismét sztár lett. A most elhunyt közgazdásszal a HVG 1989 májusában készített portréinterjút, ezt közöljük most újra, változtatás nélkül.

MTI Itthon

Martonyi: a cukoripari privatizációra egyáltalán nem emlékszem

Nem emlékszik a cukoripar privatizációjának részleteire Martonyi János külügyminiszter, aki a cukoripar privatizációja idején az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ) igazgatótanácsának tagja volt, míg Kopátsy Sándor, szintén volt igazgatótanácsi tag a cukoriparitól függetlenül elhibázottnak, túl liberálisnak nevezte a privatizációt az Országgyűlés vizsgálóbizottságának szerdai ülésén.

15 perc alatt feltörte egy hacker azt a Signal-klónt, amit Trump volt nemzetbiztonsági tanácsadója használ

Mutatjuk a matekérettségi második felének nem hivatalos megoldásait

Orbán Viktor új operatív törzs létrehozását jelentette be

Kijelző alá rejtené a Face ID-t az Apple, az iPhone 18 Pro és Pro Max is megkaphatja

Vádat emelt az ügyészség Varga Zoltánnal, a Central Médiacsoport tulajdonosával szemben

Adóhiány miatt csapott le a NAV a biztonsági cégre, amely védte az Orbán család hatvanpusztai birtokát is

Itt vannak a magyarérettségi hivatalos megoldásai

Politico-összeállítás: Orbán és a Patrióták dörzsölhetik a tenyerüket a Néppárt civilek elleni háborúja nyomán

A címlapról ajánljuk